Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Lakásáról vezette el a rendőrség az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség csütörtökön kirúgott munkatársát – tudta meg a hvg.hu. Értesüléseink szerint V. Tamás lakásán olyan iratokat találtak, amely az iszapkatasztrófa mérési eredményeivel kapcsolatosak. Az ORFK részéről nem kommentálták a hírt.
V. Tamás az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) hulladékgazdálkodással foglalkozó osztályán dolgozott, tegnap azonban elbocsátották a munkahelyéről – tudta meg a hvg.hu.
A férfi lakásán pénteken házkutatást tartottak a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai, akik tudomásunk szerint olyan munkahelyi iratokra bukkantak, amely az iszapkatasztrófa hatásainak mérési eredményeit tartalmazta, így azt is, hogy a Duna és a Marcal folyók vizét kellően sikerült-e megtisztítani.
Az ügyben egyelőre csak ennyit tudni, az Országos Rendőr-főkapitányság részéről pedig nem kívánták kommentálni a hírt. V. Tamás elbocsátásával egyébként az OKTVF-n információnk szerint nem maradt olyan ember, akit az előző kormányzati érában vettek fel oda.
Cs. B.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.