Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hangszórókat szereltek fel a térfigyelő kamerák mellé a Borsod megyei Ózdon, így a kapitányság ügyeletéről akár közvetlenül is rászólhatnak a jogsértőkre.Az ózdi rendőrkapitányság egy belügyminisztériumi pályázat segítségével valósította meg a fejlesztést.
A térfigyelő rendszert kiegészítették hangszórókkal, sőt a tartóoszlopokra a kaputelefonok működési elve alapján használható segélyhívót is felszereltek - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Egyedné Novodonszki Éva hozzátette: a közbiztonság javítása érdekében emellett gyalogosan és - a kapitányság elérhetőségeit is feltüntető - felmatricázott járművel is járőröznek majd a településen; a csapatban rendőr, közterület-felügyelő és városőr teljesít szolgálatot. Létrehoznak továbbá egy zöldszámot, és szórólapokat, kérdőíveket juttatnak el a lakossághoz, mert kíváncsiak arra, mit várnak el az emberek a hatóságtól.
A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy Ózd közbiztonsági szempontból kiemelten veszélyeztetett település. A városban azonban több éve eredményesen működik a kapitányság ügyeletére bekötött térfigyelő rendszer. A fejlesztéstől a rendőrség azt várja, hogy a folyamatos jelenlét révén jelentősen javul majd a közterületek közbiztonsága, a kamerák, a hangszórók és a segélyhívók használatával pedig a megelőzést szeretnék elősegíteni, valamint a tettenérések számát növelni - jegyezte meg Egyedné Novodonszki Éva.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.