szerző:
MTI

Hatalmas sajtóérdeklődés és kiemelt biztonsági intézkedések közepette pénteken a vádirat ismertetésével kezdődik a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere Budapesten, a Pest Megyei Bíróságon. Kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolják őket.

A négy vádlott 2008-ban és 2009-ben kilenc helyszínen támadott meg romákat, összesen 78 lövést adtak le, hét helyszínen összesen tizenegy Molotov-koktélt hajítottak el. A bűncselekményekben a hat halálos áldozaton kívül öten életveszélyesen megsérültek. A nyomozók szerint összesen 55 ember testi épségét veszélyeztették. A támadássorozattal vádolt, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő K. Árpádot, K. Istvánt, P. Zsoltot és Cs. Istvánt 2009. augusztus 21-én fogták el. 

A nyári ítélkezési szünetig 34 napon át tárgyalja a külföldön is nagy visszhangot kiváltó ügyet a Miszori László vezette bírói tanács. A tervek szerint 165 tanút és 30 szakértőt hallgatnak meg a megyei bíróság legnagyobb, száz főt befogadó termében, amelybe csak előzetes regisztráció és tűzszerészi átvizsgálás után lehet majd belépni. A hatalmas sajtóérdeklődést jelzi, hogy csütörtökig több mint ötvenen regisztráltak, de csak 35 médiahely lesz a teremben. A gyanúsítottak védőin, családtagjain, illetve a jogvédő szervezetek képviselőin kívül számos érdeklődőre is számítanak.

A Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelési javaslatának helyt adva 2010. szeptember 8-án nyújtotta be csaknem 90 oldalas vádiratát a Pest Megyei Főügyészség. A bíróság soron kívül tanulmányozta a 30 ezer oldalnyi nyomozati iratot. Csecserits István megyei főügyészhelyettes korábban elmondta, a vádirat szerint az első-, másod- és harmadrendű vádlottak 2007 végén, 2008 elején határozták el, hogy mivel az igazságszolgáltatás nem megfelelően látja el feladatát a romák által elkövetett bűnesetek kapcsán, "saját kezükbe veszik a rendcsinálást": fegyveres támadásokat hajtanak végre romák lakta házak ellen, hogy félelmet keltsenek az ott élőkben, illetve "felhívják a figyelmet a problémára". 

2008. március 7-én egy vadászfegyverek eladásáról szóló hirdetés alapján Besenyszögön betörtek a hirdetést feladó házába, a sértettet két golyós és öt sörétes fegyver és lőszerek átadására kényszerítették. Ezekkel a fegyverekkel többször lőgyakorlatot tartottak, majd az elsőrendű vádlott július 2-án az egyik golyós vadászfegyverrel két lövést adott le a debreceni menekülttábor egyik épületének ablakára. A vádirat szerint július 21-én késő este az első-, másod- és harmadrendű vádlottak Galgagyörkre utaztak, mert korábban a televízióból arról értesültek, hogy konfliktus támadt egy helyi család és a romák között. Éjfél után sörétes és golyós fegyvereikből tüzet nyitottak a kiválasztott házra, de sérülést nem okoztak.

A piricsei támadást a nyomozás alapján szintén a három vádlott követte el augusztus 8-án azzal a szándékkal, hogy "rendezze az általuk a romák bűncselekményei miatt rossznak ítélt helyzetet". A fegyvereken kívül Molotov-koktélt is használtak. Az egyik égő épületből menekülő sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. 

A támadássorozat szeptember 5-én Nyíradony-Tamásipusztán folytatódott: K. Árpád lőtt egy romák lakta házra, de senki sem sérült meg. Szeptember 29-én a háromfős csapat - egy Tarnabodon elkövetett emberölésről szóló tévériport hatására - a településen rálőtt több házra egy romák lakta utcában (később kiderült, hogy e házakban nem romák éltek), de senkit sem sebesítettek meg. 

Az akció után alig egy hónappal Nagycsécsen a község szélén álló házakra dobtak Molotov-koktélt, majd sörétes fegyvereikből lőni kezdtek az ablakokra. A támadásban ketten meghaltak, egy ember nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az első- és a másodrendű vádlott Alsózsolcán folytatta a "rendcsinálást" - késő délután, a Sajó túlpartjáról lőttek, életveszélyesen megsebesítve egy férfit. 

A vádiratban foglaltak szerint a keleti országrészben fokozódó rendőri ellenőrzések miatt a vádlottak távolabbra utaztak, és 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön dobtak Molotov-koktélt a kiszemelt ház padlására és egyik szobájába. Az égő épületből menekülő apára és két gyermekére a másodrendű vádlott nyitott tüzet. A férfi és kisfia meghalt, a másik gyermek súlyosan megsérült. 

A következő, tiszalöki támadásba sofőrként a negyedrendű vádlottat, Cs. Istvánt is bevonták, mert úgy vélték: négyen még eredményesebbek lehetnek. Április 22-én a házából kijövő roma férfit a vádirat szerint K. Árpád lőtte mellkason, a férfi a helyszínen meghalt. Mivel közösen úgy döntöttek, hogy ezután már nem lesből, hanem közvetlen közelről ölnek, 2009. augusztus 7-én Kislétán be is mentek a kiszemelt házba, és a golyóval átlyukasztott ajtó mögött egy gyermeket megsebesítettek, míg anyját az ágyában lőtték agyon.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Imádni fogja, amikor megkapja a következő Windows-frissítést

Imádni fogja, amikor megkapja a következő Windows-frissítést

Három helyen is lelassult a forgalom balesetek miatt: az M0-son és Heves megyében

Három helyen is lelassult a forgalom balesetek miatt: az M0-son és Heves megyében

Halálra gázoltak egy gyalogost Gyöngyösön

Halálra gázoltak egy gyalogost Gyöngyösön

Tarlós: "Lehet sok mindent mondani, de nem érdemes mesélni"

Tarlós: "Lehet sok mindent mondani, de nem érdemes mesélni"

Orbán a Borkai-ügyről: "Majd hétfőn mondom el a véleményem"

Orbán a Borkai-ügyről: "Majd hétfőn mondom el a véleményem"

Mozgósítás, csalásgyanús esetek, magas részvétel, Borkai - ez történt az önkormányzati választás napján

Mozgósítás, csalásgyanús esetek, magas részvétel, Borkai - ez történt az önkormányzati választás napján