szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A honvédelmi miniszter az év végéig Padányi József rektor-helyettest bízta meg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) irányításával - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az eddigi rektor, Lakatos László nyugállományú vezérőrnagy vezetői megbízatását - saját kérésére - Hende Csaba visszavonta. Lakatos László azzal, hogy stabilizálta az intézmény működését, megteremtette a feltételeket az átalakítás feladatainak sikeres végrehajtásához - írták.

A honvédelmi miniszter az új vezetőtől azt várja: eddigi tapasztalataival segítse, hogy az összevonást követően egy európai szintű elitintézménnyé váljon a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Az új közszolgálati egyetem a ZMNE, a Rendőrtiszti Főiskola, valamint a Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar összevonásával jön majd létre.

Padányi József számos csapattiszti szolgálat mellett a kilencvenes években betöltötte az SFOR műszaki főnöki, a Magyar Műszaki Kontingens törzsfőnöki, majd parancsnokhelyettesi beosztását - áll a közleményben. Az egyetem új vezetője a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora, a hadtudomány kandidátusa, az elmúlt időszakban hét egyetemi jegyzet elkészítésében vett részt. Padányi József megbízatása december 31-ig szól - olvasható a HM közleményében.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!