szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az idén mintegy 800 millió forinttal kevesebbet fizet a Honvédelmi Minisztérium (HM) az elektromos áramért, mint korábban - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken a győri légvédelmi rakétaezrednél tartott bemutató után az MTI-nek. A tárcánál újabb feljelentések várhatók.

A miniszter elmondta: felülvizsgálták az eddigi szerződést, és ekkor derült ki, hogy jóval kedvezőbb feltételekkel is beszerezhetik az áramot. Hozzátette: valószínűleg a gázszolgáltatáson is spórolhatnak majd 200-300 millió forintot. A tárcavezető közölte, hogy minden hasonló szerződést átvizsgálnak.

A miniszter elmondta azt is: megbízást adott több átvilágító cégnek, hogy nézzék át az elmúlt esztendők teljes iratanyagát a HM társaságainál, háttérintézményeinél és ügynökségeinél. Ez az átvilágítási munka többféle eredménnyel és haszonnal járt, például feltárultak azok a mechanizmusok, amelyeknek a megváltoztatásával költségmegtakarításokat lehet elérni, másrészt világossá váltak olyan visszaélések, amelyeknek a felelőseit el kell számoltatni - fűzte hozzá.

A következő hónapban újabb feljelentések várhatók - jelentette ki Hende Csaba.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!