Forgalommal szemben hajtott egy sofőr az M7-esen Budapest felől Letenye irányába. A rendőrök Nagykanizsa keleti városrészének közelében, az M7-es autópálya 206-os kilométerszelvényében azonosították be az autóst.
A személygépkocsi először elhaladt a rendőrök mellett, majd később lassított. A rendőrök a jármű után fordultak és az autópálya lehajtójánál sikerült kiterelniük a kanyarodó sávra a horvát rendszámú Renault Megant, melynek vezetőjét a megállítás után ellenőrzés alá vonták.
Mivel felmerült annak gyanúja, hogy a horvát állampolgárságú férfi ittasan ült a volán mögé, ezért vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, majd pedig vér - és vizeletminta vételre állították elő. A sofőr ellen eljárás indult.