A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt egy kiskunhalasi kft. képviselőjének feljelentése alapján ismeretlen tettes ellen, aki május 05-én magát a kínai partnercégük vezetőjének kiadva e-mailben tájékoztatta, hogy az általuk megrendelt árut Kínában felrakodták, de a vételárat ne a korábban megadott számlaszámra, hanem az általa megadott új számlaszámra utalja. Ez alapján a kft. az újonnan megadott számlaszámra át is utalt 60500 amerikai dollár vételárat, melyet a kínai partnercégük nem kapott meg. Az okozott kár körülbelül 12 millió forint.
Kínainak adta ki magát, 12 milliót csalt ki
12 millió forintot csalt ki egy kiskunhalasi vállalattól egy férfi, aki a kínai partnercég vezetőjének adta ki magát.

Antilopokat videóztak Mészáros cégének alcsúti telephelyén
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is kerítenek a kíváncsiskodók elől.