Tetszett a cikk?

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Az MSZP saját magáról: nyitott, demokratikus, baloldali néppárt

A szocialista párt kongresszusa szombaton olyan nyitott, demokratikus, baloldali néppártként határozta meg az MSZP-t, amely a politikai és szervezeti önállóság tiszteletben tartásával sokszínű, érték- és programalapú szövetségkötésre készül az Orbán-kormány leváltásában érdekelt pártokkal, mozgalmakkal és civil szervezetekkel.

MTI Itthon

Mesterházy: a közös döntéseket be kell tartani

Mesterházy Attila szerint az MSZP szombati kongresszusa azt bizonyította, hogy a szocialistáknak az ország problémai a legfontosabbak, nem saját ügyeik. Az MSZP elnöke a honlapján vasárnap közölt írásában azt is hangsúlyozza: annak, aki a közösség része akar maradni, a közös döntéseket be kell tartania.

MTI Itthon

Az MSZP-kongresszuson többen baloldali fordulatot sürgettek

Török Zsolt beszámolója szerint több felszólaló is baloldali fordulatot sürgetett az MSZP szombati kongresszusán. Az MSZP szóvivője elmondta: a párt ősszel is kongresszust rendez, ahol a programtanács által készített, a szocialisták politikájának alapelveit rögzítő dokumentumot tárgyalják meg.

MTI Itthon

Gyurcsány: a magatartásunkon változtathatunk, az elveinken nem

Gyurcsány Ferenc szerint a szombati kongresszuson a legrosszabb forgatókönyvet, azt, hogy az MSZP balra forduló, ortodox szocialista pártként határozza meg magát, elkerülték, ugyanakkor világossá vált, hogy a többség a hagyományos baloldali felfogás felé húz.