Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke arra számít, hogy a devizahitelesek legalább fele áttér majd az árfolyam-rögzítéses megoldásra, a hiteltörlesztő részletek nagysága pedig ötödével csökken.
Rogán Antal szerint a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítésével a következő évtől kiszámíthatóvá válnak a törlesztőrészletek, mindenki pontosan tudhatja majd, hogy a családi büdzsében mennyivel kell kalkulálnia. Emellett arra is számítanak, hogy körülbelül ötödével csökken a jelenleg fizetett törlesztőrészletek nagysága - tette hozzá.
A fideszes képviselő szólt arról is, hogy ugyancsak megkezdődhet azok megsegítése, akik nem tudják fizetni felvett hitelüket: akik nagyobb lakással rendelkeznek, állam által támogatott hitellel kisebb ingatlanba költözhetnek, akik pedig szociális okokból nem tudják vállalni a saját lakás fenntartását, a nemzeti eszközkezelő segítségével szociális alapú bérlakásban folytathatják életüket.
Rogán Antal hangsúlyozta, nem az önkormányzatokra raknak terhet, a szociális bérlakások ugyanis egyrészt azokból az ingatlanokból állhatnak össze, amelyeket az eszközkezelő felvásárol, másrészt az állam fog ilyeneket építeni. Az önkormányzatok legfeljebb a nemzeti eszközkezelő által megvásárolt lakások kezelését vállalják majd magukra - fűzte hozzá, megjegyezve, hogy az eszközkezelőnek - az árverezési kvóta miatt - évente csak kisszámú problémával kell foglalkoznia, ami például az idei évben maximum kétezer lakást jelent.
A parlament hétfő este szavazhat a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló törvényjavaslatról. Az előterjesztés a svájci frankot 180 forinton, az eurót 250 forinton, a japán jent 200 forinton rögzítené.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.