Tizenhat gépkocsi feltörését és egy lakásbetörést ismertek el eddig annak a tatabányai bandának a tagjai, akiket szerdán értek tetten helyi rendőrök - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Léber Gabriella tájékoztatása szerint a gyanúsan viselkedő két férfira és fiatalkorú társukra az egyik lakótelepen, a parkoló gépjárművek között figyeltek fel a járőrök. Egyiküknél hátizsákot láttak, azt azonban még az igazoltatásuk előtt, egy bokorban elrejtették.
A járőrök megtalálták a hátizsákot, benne a gépjárműfeltörések során eltulajdonított értékekkel. A három gyanúsítottat a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.