6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Az év eleje óta folyamatosan csökken a regisztrált munkanélküliek száma, és nő a foglalkoztatotti létszám Magyarországon - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára a felújított és kibővített munkaügyi kirendeltség átadásán pénteken, Nyírbátorban.
Az államtitkár szerint a versenyszférában emelkedik a foglalkoztatás, a közszférában pedig - elsősorban a közmunka átalakításának köszönhetően - valamelyest csökken, ez a tendencia kifejezetten pozitív a foglalkoztatáspolitika szempontjából. Hozzátette: a foglalkoztatás területi adatainak összehasonlításban a Nyugat-Dunántúl állt az élre, átvéve a vezetést a Közép-magyarországi régiótól.
Ez például a győri Audi-beruházásnak köszönhető, de Kecskemét és Ózd környékén is hasonló beruházások indulnak meg, ahol az elmúlt időszak fejlesztései révén több száz új munkahely létesült - mondta el az államtitkár. Szabolcs-Szatmár-Beregben több befektetővel folynak tárgyalások, ezek részleteiről Czomba Sándor azonban nem kívánt részleteket elárulni.
Rezsőfi István, a megyei kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója a beruházás kapcsán az MTI-nek elmondta: a kirendeltség épülete a mintegy 32 millió forint értékű, TIOP-os pályázatnak köszönhetően jelentős rekonstrukción, illetve bővítésen esett át. Átalakították és komfortosabbá tették az ügyfélteret és a dolgozók munkaállomásait, valamint jobb információs lehetőséget kínálnak az ügyfelek számára, aki ezentúl számítógépes terminálokon böngészhetik az adatbázisban található álláshelyeket.
A nyírbátori munkaügyi kirendeltséghez húsz környékbeli település tartozik, s naponta átlagosan mintegy háromszáz ügyfelet szolgál ki. Rezsőfi István tájékoztatása szerint a város és vonzáskörzete az egyik leghátrányosabb kistérség a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol jelenleg több mint 59 ezer munkanélkülit tartanak számon.
A legfrissebb statisztikák szerint Nyírbátorban és környékén mintegy 4.600 embernek nincs állása, ez 20 százalékos munkanélküliségi rátát jelent, ami az országos átlag mintegy kétszerese - jelezte az igazgató. Az államtitkár nyírbátori útját követően a közeli Nagykállóba látogatott, ahol ünnepélyes keretek között átadta a helyi munkaügyi kirendeltség felújított épületét. A hasonló tartalmú, szintén uniós forrással támogatott fejlesztés mintegy 41 millió forintba került.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.