Marad a megszokottnál hűvösebb idő

Csütörtökön többnyire erősen felhős lesz az ég, több helyen valószínű ismétlődő eső, zápor, néhol zivatar is előfordul. Éjszaka és pénteken napközben már időnként elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap.

  • MTI MTI
Marad a megszokottnál hűvösebb idő

AP
Elszórtan továbbra is várható eső, zápor, a déli területeken zivatar is lehet. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon, illetve a főváros térségében időnként viharossá fokozódik. Viharos széllökésekre zivatarok környezetében is számíthatunk.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken többnyire 20 és 25 fok között alakul.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.