Az államtitkár a hétfői kormányülés után elmondta: szóba került az Európai Unió többéves pénzügyi keretéhez kapcsolódó úgynevezett induló tárgyalási álláspont, tehát a következő tervezési időszakról szóló magyar álláspont kialakítása, amelyben "természetesen és maximálisan a magyar nemzeti érdekek képviseletét veszi figyelembe a kormány".
Emellett a kormány tárgyalt a génmódosított vetőmagok és élelmiszerek magyarországi helyzetéről is. Ebben a témában várhatóan a napokban intézkedéseket is hoz a kormány, a részletekről pedig később számol be a kabinet. Kovács Zoltán annyit árult el, hogy továbbra is az a kormányzati álláspont, hogy Magyarországot "tisztán kell tartani" ezektől a génmódosított termékektől.