szerző:
MTI

A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete tiltakozik a köznevelési törvény tervezete ellen, amely a heti öt testnevelési órát háromra redukálná, a másik kettőt pedig "játékos egészségfejlesztő testmozgásra" cserélné.

"Ez egyenesen rémálomnak tűnik számunkra, ezért e törekvéssel szemben a leghatározottabban felemeljük a szavunkat" - jelentette ki Istvánfi Csaba, a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének elnöke a közoktatási törvénytervezetről, melyben a heti öt testnevelés óra helyett heti kettőt úgy nevezett "játékos egészségfejlesztő testmozgásra" szánnák, amelyet időben több részre bontva, a tanítási órák részeként vagy a tanórák szüneteiben tartanának meg.

©

"Márpedig ez a felbontás ellentétes a tavaly meghozott politikai döntéssel. Bevezetése ellen több okból is tiltakozunk, hiszen bizonyított tény, hogy a testnevelési órák a terhelés helyes arányait megteremtve, fokozzák a tanulók szellemi aktivitását. Az MTTOE részére a változtatások azért sem elfogadhatóak, mivel ezeket a foglalkozásokat akár 120 órás gyorstalpalót végzett, pedagógiai továbbképzést igazoló személyek is megtarthatnák. Ezek a nem kellően képzett személyek további színvonalesést hoznának magukkal, miközben bőven áll rendelkezésre szakképzett testnevelő tanár is" - nyilatkozott Istvánfi.

Bardóczy Gábor, a sportért felelős államtitkárság főosztályvezetője július 5-i ülésén jelentette be, hogy jövő ősztől bevezetik a kötelező mindennapos testnevelést az általános iskolákban, Ennek értelmében a 2012/13-as tanévtől heti három délelőtti és két délutáni testnevelésórát tartanak majd a négy alsó osztályban, míg a felső tagozaton az első évben még csak az ötödikeseknél vezetnék be a mindennapos testnevelést.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Biztonságosabb lesz tüntetni Franciaországban

Biztonságosabb lesz tüntetni Franciaországban

Greta Thunberg színes bőrű aktivista társát levágták egy fotóról

Greta Thunberg színes bőrű aktivista társát levágták egy fotóról

Nem tudják, hogy lesz-e belőle baj, de a véráramba is beszivárognak a napvédő krémek aktív anyagai

Nem tudják, hogy lesz-e belőle baj, de a véráramba is beszivárognak a napvédő krémek aktív anyagai

Bezárnak a Mekik és a Starbucksok Kínában az új vírus miatt

Bezárnak a Mekik és a Starbucksok Kínában az új vírus miatt

Orbánék vagy Európa felé megy Szlovákia?

Orbánék vagy Európa felé megy Szlovákia?

De miért pont Budapesttel reklámozzák az új orosz villamost?

De miért pont Budapesttel reklámozzák az új orosz villamost?