6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Halottak és mindenszentek napja közeledtével megélénkül a forgalom az ország virágkereskedéseiben, de az árakat nem az ünnep, hanem az időjárási körülmények befolyásolják - mondta a Magyar Virágkötők, Virágkereskedők Szakmai Egyesületének elnöke.
Sok kertészet már hónapokkal korábban felkészül a kegyeleti emléknapokra, de nem ritka az sem, hogy vállalkozások kizárólag erre az időszakra termesztenek virágot, főként az ilyenkor leginkább kedvelt krizantémot, így az árak a mennyiséggel együtt már eleve tervezettek - mondta el Gombás Attila. Az egyesületi vezető elmondása szerint a nagy fejű, creamist fajtájú krizantémok 99 százaléka hazai termesztőktől kerül a virágkereskedőkhöz, és lefedi a teljes piacot. Hiány akkor alakulhat ki, és okozhat kisebb áremelkedést, ha az emléknapokat megelőzően a szabadföldi termesztésben nevelkedő virágok megfagynak. Mindenszentek napja más virágok árait nem érinti, tehát a rózsa, a gerbera, a szegfű és egyéb vágott virágok árai ilyenkor nem emelkednek - jegyezte meg.
Az emberek azért veszik a kegyeleti megemlékezésekre főként a krizantémot, mert a szegfűhöz hasonlóan jól bírja a hideget, de a virágkereskedő szakember szerint a fagyot legjobban a tulipán képes eltűrni. A tulipánt azonban ilyenkor főként Hollandiából lehet beszerezni, az árusítása inkább karácsony környékén élénkül meg - fűzte hozzá.
Hajnal Gábor, az egész évben működő, nagybani virágkereskedésnek helyet biztosító budapesti virágpiac vezetője az MTI-nek azt mondta: az utóbbi időben jelentősen visszaesett a termesztés, mert a fóliasátrakban már egyre nehezebb gazdaságosan virágokat termeszteni, mivel ilyenkor már fűteni kell.
A budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkert bejáratánál működő virágbolt vezetője az MTI érdeklődésére elmondta, üzletükben egy szál krizantém 300, egy csokor krizantém 400, egy szál gerbera 250, egy szál szegfű pedig 150 forintba kerül jelenleg, és a kegyeleti emléknapokig - mint megjegyezte, más virágboltokkal ellentétben - nem emel árat.
Mindenszentek ünnepén, november 1-jén azokra a feddhetetlen, szent életű emberekre emlékeznek, akiknek nincs külön napjuk a katolikus kalendáriumban. III. Gergely pápa (731-741) "a Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek" emléknapjává tette május 31-ét, mindenszentek ünnepét; végül IV. Gergely pápa (827-844) helyezte át november 1-jére. Mindenszentek napját állami ünnepként is számon tartották, a pártállami időkben ez megszűnt, majd 2001 óta újra munkaszüneti nap lett Magyarországon.
A mindenszentek ünnepét követő, november 2-ra eső halottak napján az egyház ősi gyakorlatának megfelelően imádkoznak a meghaltakért, illetve üdvösségükért, ez a nap egyházi ünnepből vált fokozatosan általános megemlékezéssé az elhunytakról. Az ünnepet a mai formájában először Szent Odilo clunyi bencés főapát rendelte el 998-ban szerzeteseinek.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.