szerző:
MTI

A Jobbik botrányosnak tartja a Fidesz által beterjesztett választásitörvény-javaslatot, amely az ellenzéki párt szerint tovább növeli a rendszer aránytalanságát és az egypártrendszer irányába mutat.

Dúró Dóra parlamenti képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy a Lázár János fideszes frakcióvezető által jegyzett előterjesztés szerint olyan szavazatok is beszámítódnak majd az országos lista szavazataiba az országgyűlési választás során, amelyek az egyéni választókerületben mandátumot eredményeztek.

Az indítvány értelmében nemcsak a mandátumot nem szerző jelöltre leadott voksok számítanának töredékszavazatnak, hanem a győztes pártja is kapna, mégpedig az első és a második helyezett szavazatszáma közötti különbségnek megfelelő mennyiségűt.

Dúró Dóra azt is elképesztőnek tartotta, hogy egy párt határozza meg a választókerületi határokat, mert szerinte ez a kormány feladata. "A Fidesz még a látszatra sem ad" - mondta. A képviselő szintén bírálta az ajánlószelvény rendszerének megtartását, amelyek gyűjtését az elmúlt választások alkalmával is számos botrány kísért.

©

Az ellenzéki párt támogatja ugyanakkor azt, hogy szavazati jogot kapnak a határon túl élő magyar állampolgárok és azt is, hogy a jelenlegi kétfordulós országgyűlési választást egyfordulós váltaná fel.

Lázár János előterjesztése értelmében a parlament 199 tagú lenne, a nemzetiségek kedvezményesen juthatnának mandátumhoz, a határon túli magyarok pedig egyéni jelöltekre nem, csak pártlistára szavazhatnának. A területi listák megszűnnének, így töredékszavazatok csak az egyéni választókerületekben képződhetnének, s azokat hozzáadnák a párt listás szavazatainak számához.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Aszfaltra festve követelik a szekszárdi gimnázium igazgatójának lemondását

Aszfaltra festve követelik a szekszárdi gimnázium igazgatójának lemondását

Lezárással és tereléssel folytatódik az M7-es autópálya felújítása

Lezárással és tereléssel folytatódik az M7-es autópálya felújítása

Legkésőbb csütörtökig döntenek a szavazólapokról a választási bizottságok

Legkésőbb csütörtökig döntenek a szavazólapokról a választási bizottságok

Tarlós: Az ellenzékiek provokálhatnak az adatkezelési ügyekben, hogy mártírt csináljanak magukból

Tarlós: Az ellenzékiek provokálhatnak az adatkezelési ügyekben, hogy mártírt csináljanak magukból

Jó bornak is kell a jó címke

Jó bornak is kell a jó címke

Zebrafestésre kényszerítették Budakeszit

Zebrafestésre kényszerítették Budakeszit