szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) néven új belső elhárító titkosszolgálat felállítását tervezi a kormány, a szervezet az országban fellelhető minden adatállományhoz - általában közvetlen elektronikus adatkapcsolat révén - külső közreműködés nélkül, akadálytalanul hozzáférhet majd - írta a Népszava és a Népszabadság csütörtökön.

Az "Egyes rendvédelmi tárgyú törvények módosításáról, valamint az azzal összefüggő további törvénymódosításokról” című salátajogszabály több tucat törvény megváltoztatását tartalmazza, ilyen például a rendőrségi, a nemzetbiztonsági, a légi közlekedési, az egészségügyi törvény, vagy éppen a sporttörvény, a médiatörvény, sőt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló is.

A Népszava szerint a módosítások lényege a lehető legteljesebb információszolgáltatási kötelezettség előírása valamennyi, Magyarországon nyilvántartást és adatbázist kezelő intézmény, szervezet, alapítvány részére a rendőrség, illetve az újonnan felállított NIBEK, valamint a Nemzeti Védelmi Szolgálat számára.

HVG Archív

Míg azonban a NIBEK elődje, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ csak kérelmezhette az adatkezelőktől a számára szükséges információkat, addig az új szervezet ezekhez akadálytalanul hozzáférhet - írta a lap.

A Népszabadság szerint a NIBEK teljesen új koncepció alapján dolgozik majd: figyelemmel kíséri Magyarország teljes bűnügyi és biztonsági helyzetét, tájékoztatja a kormányzatot, elemez és értékel. Megjegyzik, hogy a közvetlen információáramlás technikai feltételeit az együttműködésre kötelezett szervezeteknek saját forrásukból kell megteremteniük, ilyen célra azonban a költségvetési törvény tervezetében egyetlen fillér sincs, sőt az a központ felállításának pénzügyi feltételeiről sem rendelkezik.

A Népszabadságnak nyilatkozó titkosszolgálati források szakmai szempontból fontos döntésnek nevezték a NIBEK felállítását, hiszen a bűnügyi szempontból releváns és az ország biztonságát veszélyeztető jelenségekre utaló információkat célszerű egy kézbe gyűjteni, s a várakozások szerint ezzel kizárhatók az egyes szervek közötti párhuzamosságok.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!