Deutsch Tamás megrajzolta az ugróiskolát

Deutsch Tamás betartotta, amit Twitteren ígért: szombaton délben ugróiskolát rajzolt színes krétával a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap budapesti épülete elé, tiltakozásképpen.

  • hvg.hu
Deutsch Tamás megrajzolta az ugróiskolát

A fideszes EP-képviselő az ellen emelte fel a szavát, hogy az MTV "retusálós botránya" - szerinte - különösebb következmények nélkül maradt. Mint ismeretes, a köztévé híradójában kiretusálták Lomnici Zoltán fejét, de az incidens kivizsgálása után sem neveztek meg senkit felelősként, bár három tévés dolgozó fegyelmit kapott.

"Elfogadhatatlan, idióta eljárás, ami nem maradhat következmények nélkül", fogalmazott a politikus. "Csak azért, mert valakinek megfogalmazódik a fejben valami őrült ötlet, ne lehessen senkit kiretusálni", tette hozzá, majd kihangsúlyozta: neki "tetszik a rendszer", de egy ilyen eljárásnak bárki az áldozata lehet, és ezt nem szabad hagyni. "Világéletemben utáltam a következmények nélküliséget", mondta el az újságíróknak.

Deutsch egyébként egy Mansfeld Pétert ábrázoló pólóban jelent meg, elmondása szerint azért, hogy így tisztelegjen az 1956-os forradalomban részt vett, majd kivégzett fiú előtt.

Fotógalériánkhoz kattintson a képre!
MTI / Szigetváry Zsolt

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.