A kormány a héten eldöntheti, lesz-e bérkompenzáció a közszférában

A héten dönthet a kormány a közszféra bérkompenzációjáról. A jövő évi büdzséből legalább 60 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy az érintettek fizetése a 2011-es szinten maradjon - írja a Napi Gazdaság.

  • MTI/Napi Gazdaság MTI/Napi Gazdaság
A kormány a héten eldöntheti, lesz-e bérkompenzáció a közszférában

E heti ülésén dönthet a kormány a közszféra bérkompenzációjáról - írta hétfői számában a Napi Gazdaság. A lapnak Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke azt mondta: ha nem is a versenyszférával megegyező módon, de a közszférában is várható, hogy az állam kompenzálja az adóváltozások hatását.

Mint írták, a jövő évi büdzséből 60 milliárd forint felett lehet az az összeg, amit e célra kellene fordítani ahhoz, hogy a közalkalmazottak, köztisztviselők és egyéb jogállásokban dolgozók nettó keresete jövőre is a 2011-es szinten maradjon.

Pontos összeggel azonban a gyermekkedvezmények jellege, a havi illetményalapú elszámolás, illetve a közszolgálat, valamint az önkormányzati rendszer átalakítása miatt egyelőre nem lehet kalkulálni - tették hozzá.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.