szerző:
MTI

Az LMP szerint a Médiatanács kedden "gyalázatos" döntést hozott, amikor elvette a Klubrádió fővárosi frekvenciáját – jelentette ki szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A frakcióvezető-helyettes hozzátette: ezek után mindenki számára egyértelmű, hogy a testület "nem a sajtószabadság, hanem a Fidesz oldalán áll".

A képviselő annak a véleménynek is hangot adott, amely szerint semmi nem indokolja, hogy "Magyarország leghallgatottabb közéleti rádiója" elveszítse a legfontosabb frekvenciáját. A politikus hangsúlyozta, hogy a döntést "kizárólag a Fidesz és a Fidesz nomenklatúrájához tartozó gazdasági háttércsoportok érdeke" határozta meg.

Karácsony Gergely arra is utalt, hogy a Klubrádió "egyértelműen jogsértő módon" már egy másik frekvenciát is elveszített. Ezt azzal magyarázta, hogy a csatornának korábban az ORTT ígért egy másik frekvenciát, de azt az új, "csak fideszes tagokból álló" Médiatanács "teljesen mondvacsinált" indokokkal elvette.

A kormány gyengeségét mutatja, hogy képtelen tolerálni az ellenzéki véleményeket – mondta a képviselő. "Nyilván a Fidesz pontosan tudja, hogy leginkább az állampolgároktól van félnivalója és a magyar állampolgárok azok, akiknél most (…) kihúzták a gyufát" – tette hozzá.

Karácsony Gergely
©

A frakcióvezető-helyettes azt is hangsúlyozta, a Médiatanács keddi határozata mindenki számára világossá teszi, hogy a médiatörvény még az Alkotmánybíróság által megsemmisített passzusok nélkül is súlyosan veszélyezteti a sajtószabadságot.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
11,2 milliárdot kell fizetnie a Quaestor-vezérnek

11,2 milliárdot kell fizetnie a Quaestor-vezérnek

Snoop Dogg úgy döntött, hogy ő 2019 legszexibb férfija

Snoop Dogg úgy döntött, hogy ő 2019 legszexibb férfija

Mentőt hívott egy idős nő, de aztán rájött, hogy kezdődik a Dallas

Mentőt hívott egy idős nő, de aztán rájött, hogy kezdődik a Dallas

Egymillió Ugandának szánt óvszert kellett visszahívni

Egymillió Ugandának szánt óvszert kellett visszahívni

Forró vízzel teli gödörbe zuhant az autójuk, ketten meghaltak Oroszországban

Forró vízzel teli gödörbe zuhant az autójuk, ketten meghaltak Oroszországban

Kártérítést kell fizetnie egy férfinak védett virágok elpusztításáért

Kártérítést kell fizetnie egy férfinak védett virágok elpusztításáért