Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
December 20-án lezárultak a Gripen vadászgépek lízingjének módosításáról szóló szakértői tárgyalások, ennek nyomán kétszeresére nőhet a futamidő, és jelentősen csökkenhet a Honvédelmi Minisztérium költségvetését terhelő éves részletek nagysága a Magyar Nemzet információi szerint.
A kiegészítő megállapodás-tervezetben rögzítettek aláírásához a magyar és svéd félnek legkésőbb január végéig kell rendelkeznie kormánya jóváhagyásával. A lap úgy tudja, hivatalos kormányelőterjesztés január 4-re születik az ügyben - részletezi a Magyar Nemzet.
A lap értesülése szerint a bérleti díj összege nem fog változni, a futamidő növelése miatti pénzügyi költségeket pedig kétszázalékos kamat terheli. 2016-ig a jelenleg érvényes (tíz évre szóló) szerződésben rögzített 216 milliárd forint felénél kevesebbet kellene kifizetni, azt követően pedig a 2003-as szerződés után még ki nem fizetett bérleti díj 10 évre szétosztott részleteit, ami összességében jóval kevesebb lenne, mint a 2006-2016 között tíz évre fizetett összeg.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.