„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A legnépesebb szavazói csoportba azok tartoznak, akik egyetlen párthoz sem kötődnek (a szavazókorú népesség 36 százaléka) – derül ki a Medián 1200 fő megkérdezésével a HVG megrendelésére készült legfrissebb reprezentatív felméréséből.
A Fideszt 33, az MSZP-t 15 százalék támogatja, így tovább szűkült az olló a két párt kedveltsége között (2007 vége óta most a legalacsonyabb a Fidesz előnye). A kormány eddigi teljesítményével a válaszadók 64 százaléka, ezen belül a fideszesek 19 százaléka elégedetlen.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.