A fideszes Papcsák Ferenc 10,5 millió forint értékű szerződést kötött azzal az Artamondo Kft.-vel, amelyik a Magyar Demokrata lap mögött áll - írja a magyarnarancs.hu.
A lap tájékoztatása szerint az önkormányzat először tavaly kötött szerződést a céggel bő 2,5 millió forint értékben, míg januárban ezt egy újabb követte, nettó 8 millió forintért. Az utóbbi szerződés tárgya „Közelkép-Magyar Demokrata”, típusa szállítási szerződés. Az Artamondo Kft. egyébként Bencsik András és Bencsik Dávid tulajdonában áll.
A Magyar Narancs megkereste az ügyben az önkormányzatot is, akik „programjaink sokasága, valamint aktuális, halaszthatatlan hivatali teendőink miatt” egyelőre nem adtak tájékoztatást. Bencsik András főszerkesztő így nyilatkozott: „az önkormányzattal fennálló szerződés tárgya egy Közelkép cím alatt megjelenő többoldalas zuglói melléklet elkészítése”.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyébként hárommillió forinttal díjazta 2011-ben a Demokratát nemzetpolitikai tevékenységéért.