szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) visszautasítja, hogy nem tudott volna elszámolni a 2011 decemberében megítélt 4 millió 10 ezer forintos támogatással.

A főváros pénteken azt közölte, hogy súlyos szerződésszegés miatt azonnali hatállyal fel kívánja bontani azt a szerződést, amelynek révén a FCÖ négymillió forint kiegészítő támogatáshoz jutott 2011-es működési költségeinek finanszírozására. Az erről szóló előterjesztést jövő szerdán tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés.

A Csomós Miklós oktatási és kulturális főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslat szerint az FCÖ nem számolt el határidőre a támogatás felhasználásával, a később benyújtott bizonylatokból pedig az derül ki, hogy a kapott összeget nem a szerződésben engedélyezett célokra használták fel. A szerződésbontás után a kifizetett 4 millió 10 ezer forintos támogatás kamatokkal növelt összegét követelné vissza a főváros.

A FCÖ közleményében azt írta: a támogatást az önkormányzat a munkatársak bérére, annak járulékaira és működési kiadásokra kapta és fordította. A külön támogatásra azért volt szükség, mert a megszorítások miatt az FCÖ költségvetése a harmadára csökkent, veszélyeztetve működését.

"Nem értjük, hogy a Fővárosi Cigány Önkormányzat jogszabályokhoz szigorúan illeszkedő működését és jogszerű pénzfelhasználását miért próbálják befeketíteni, ezáltal súlyos károkat okozva a fővárosi cigány közélet és a Fővárosi Cigány Önkormányzat megítélésének egyaránt" - írta az FCÖ.

Kijelentik: a Fővárosi Cigány Önkormányzat működése mindig is átlátható volt és most is az. Pénzfelhasználása tiszta, világos és ellenőrizhető. Az FCÖ mindig betartotta és betartja a jogszabályi és pénzügyi előírásokat, és mindig jogszerűen jár és járt el. Hozzáteszik, készek bármikor és bárkinek a rendelkezésére bocsátani az FCÖ pénzügyi gazdálkodását.

"Sajnálattal vettük észre, hogy a sajtóból kell értesülnünk egyes önkormányzati vezetők megalapozatlan, lejárató és hitelesség romboló akcióiról" - írta az FCÖ.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!