szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Heltai Jenő egyik novellája és a nyelvújítás is szerepelt az emelt szintű magyar írásbeli érettségi feladatai között - értesült az MTI.

Az MTI információi szerint az emelt szintű érettségi vizsgát választóknak Heltai Jenő Nagyapó című novelláját kellett értelmezniük, és választ adniuk arra, miként érvényesülnek benne a tragikus és a komikus elemek.

A feladatok között szerepelt tudományos, természettudományos problémák és tudományos karakterek bemutatása irodalmi műveken keresztül. Emellett az érettségizőknek olyan feladatuk is volt, hogy bevezetőszöveget írjanak egy olyan kiállításhoz, amelyet a Petőfi Irodalmi Kör szervez a nyelvújításról fiataloknak.

A hétfői vizsgákon középszinten 1208 helyszínen 87 324 diák, emelt szinten 43 helyszínen 1540 tanuló ad számot tudásáról. Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint a középszintű írásbeli 240 percig tart, ezalatt a diákoknak két feladatlapot kell megoldaniuk: a szövegértési feladatokra 60 perc, a szövegalkotási feladatokra pedig 180 perc áll rendelkezésre. A diákok először a szövegértési feladatlapot töltik ki, és csak ennek a leadása után kezdhetik meg a szövegalkotási feladatlap megoldását.

Az emelt szintű írásbeli - amely ugyancsak 240 percig tart - nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból és három különböző szövegalkotási feladatból áll. A vizsgázók a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatják.

A nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsor egy alkotáshoz kapcsolódik. A nyelvi, illetve irodalmi műveltséget vizsgáló kérdések aránya hozzávetőlegesen 40-60 százalék. A három szövegalkotási feladat különböző témáról, adott szempontú és műfajú önálló szöveg alkotását írja elő. Az írásbeli vizsgán közép- és emelt szinten is használhatnak a diákok helyesírási szótárt.

Itt követhetik az érettségi legfrissebb eseményeit!

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!