6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Az óbudai megállók teljesen kimaradnak a július 1-től induló fővárosi gyorshajójárat vonalából. Budán csak a Batthyány téren kötnek ki a hajók, a többi hét megálló Pesten lesz - értesült az Index.
A július elején induló fővárosi gyorshajójárat nyolc állomásos lesz, összesen 3 új megállóval (Újpest, Árpád híd, Rákóczi híd), és 5 felújított megállóval (Meder utca, Jászai Mari tér, a Batthyány tér, Petőfi tér, Boráros tér) - tudta meg az Index Lelkes Mihálytól, a megállókat tervező Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. irodavezetőjétől.
Budán csak egyetlen állomás marad a jelenleg érvényes menetrendből (nem megy el a gyorsjárat a Rómaifürdőre, Csillaghegyre és Pünkösdfürdőre), kimarad két Margit-szigeti és egy Hajógyári-szigeti megálló, valamint Pesten a Dráva utcai. A vonalon napi kétezer utasra számítanak - írja a lap.
A BFVT felmérése szerint a Rákóczi hídtól a folyás ellenében haladó hajó 56 perc alatt ér az újpesti végállomásra 3 perces megállásokat számítva. Ha ugyanezt az útvonalat tömegközlekedéssel szeretné valaki letudni, akkor mindössze 3 percet spórolna a szárazföldön. Lefelé, folyásirányban egyébként a hajóút ideje a tervek szerint csak 45 percig tart.
A vízi gyorsjárat összes megállója akadálymentesített, és mozgássérült-parkolóval ellátott, ezért Lelkes szerint igazi alternatívát nyújt ennek az utazási csoportnak. Mivel a hajókon lehet biciklit szállítani, ideális összeköttetést nyújt azoknak, akik dél felől lusták átkerékpározni a városon.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.