szerző:
MTI

Bár június elején a Fidesz is növelte valamelyest (16-ról 17 százalékra) a támogatottságát, az elmúlt hetek nyertese az MSZP: a május eleji 12-ről 15 százalékra bővült a szavazótábora. Eddigi csúcsára ért az LMP is, amely a választásra jogosultak 6 százalékának támogatását élvezi és aktivizálódtak némileg a választópolgárok is - állapította meg az Ipsos a június legelején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásában.

A 15 százalékos arány a választások óta a legjobb eredménye a szocialista pártnak. Megtartotta előző havi, harmadik helyezését és táborának 9 százalékos méretét a Jobbik. A Demokratikus Koalíció (DK) 2 százalékon áll, ami azonos a korábbi hónapok eredményeivel.

A gazdasági, közéleti viták hatására a választópolgárok valamelyest aktivizálódtak, a politika szereplői felé fordultak - ennek egyik jele, hogy a pártokat elkerülők aránya 54-ről 49 százalékra csökkent - olvasható az Ipsos összegzésében.

A cég szerint a biztos pártválasztók is többen lettek a múlt hónaphoz képest (arányuk egy kicsivel meghaladja a népesség egyharmadát), de annyian még nincsenek, hogy a körükben mért adatok ne minősülnének tájékoztató jellegűnek. A Fidesz ebben az aktív választói közegben 35, az MSZP 31 százalékos. A biztos szavazók csoportjában a Jobbik 18, az LMP 10, a DK 4 százalékon áll.

Az Ipsos rámutatott: az elmúlt két évben a rendszerváltás óta először fordult elő, hogy a győztestől elforduló szavazók csak a pártoktól távolságot tartók csoportját gyarapították, az ellenzék nem tudta magához csábítani őket. "Úgy tűnik, most megtört a jég, az MSZP és az LMP ugyanis profitált a kormányzó párt korábbi veszteségeiből" - írták.

A szocialisták aktuális bővülése az Ipsos megállapításai szerint nem egyenletes, főképpen azokban a társadalmi csoportokban figyelhető meg, ahol a párt pozíciói eddig gyengék voltak. Így például a Fidesz korábbi és részben mostani bázisának számító középrétegekben: az érettségizettek, a nagyobb vidéki városok lakói, a harmincas-negyvenes éveikben járó és munkahellyel rendelkezők körében a korábbi 6-8 százalékos MSZP-támogatottság mostanra 13-14 százalékra emelkedett - mérte az Ipsos.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a szocialista hívek aránya e csoportokban közel van a táboruk átlagos méretéhez és a Fidesztől is csak kis mértékben maradnak le. A középfokú végzettségűeknél 17-14 a vezető kormánypárt és az MSZP százalékos aránya, a közép- és nagyvárosokban 18-15, az aktív középkorúak körében 16-14.

A kutatás alapján a huszonévesek között is javított az MSZP, de itt a Fidesz jelentős mértékben vezet (20, illetve 11 százalékon állnak). A "véleményvezérnek tekinthető" csoportok, így az értelmiség, a vezető beosztásúak körében is érzékelhető a szocialisták felzárkózása az Ipsos szerint, itt az idei évben rendszerint 10-12 százalék volt a támogatottságuk, most 18 százalékos (a Fideszé 19 százalékos).

Az MSZP társadalmi beágyazottsága széleskörűvé vált, amit jól illusztrál, hogy alig van olyan társadalmi csoport, ahol kifejezetten alacsony vagy kiugróan magas lenne a támogatottsága - olvasható az elemzésben, amely rögzíti: a legrosszabb eredmény a fiatal inaktívak (tanulók, gyesen, gyeden lévők) körében látható - itt 10 százalékot ér el az MSZP -, a legnagyobb tábort (21 százalék) a 60 év felettiek és a nyugdíjasok körében tudja felmutatni a baloldali ellenzéki párt.

A választások óta jellemzően 3-4 százalékon állt az LMP, most június elején viszont sokkal jobban szerepelt az Ipsos szerint: 6 százalékos eredménye azt jelenti, hogy közel félmillió szavazópolgár erőteljes szimpátiát élvezi. Az ökopárt főleg azokban a társadalmi rétegekben erősített, ahol a tábora korábban is meghaladta az átlagot. A 30 évnél fiatalabbak körében 6-ról 9, a diplomások csoportjában 6-ról 10, a fővárosiaknál 8-ról 12 százalékra bővítette a táborát.

A pártoktól távolságot tartók csoportjának e havi csökkenését az MSZP és az LMP a maga javára tudta fordítani, a Jobbik és a Demokratikus Koalíció nem - állapította meg az Ipsos. A Fidesznek aktuálisan 1,4 millió, az MSZP-nek 1,2 millió támogatója van, a Jobbik 700 ezer, a DK közel 200 ezer támogatóra számíthat mostanában.

Az elemzés szerint az ellenzék két pártjának erősödése összefügg a közhangulat romlásával. Már a tavaszi hónapok adatai is meglehetősen borongós társadalmi közérzetről számoltak be (72-75 százalék között volt azok aránya, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok, 15-17 százalék azoké, akik pozitívan értékelték e helyzetet), de a mostani adatok ennél kritikusabbak: 81 százalék úgy véli, hogy inkább a negatív történések jellemzik hazánkat, míg 12 százalék pozitívan ítéli meg az ország állapotát - közölte a cég.

Az MSZP-sek véleménye ebben a kérdésben egységes és lényegében osztatlan: 97 százalék kedvezőtlennek, 2 százalék kedvezőnek minősíti a Magyarországon zajló történéseket. Az LMP-sek körében ez arány 87-13, a jobbikosoknál 94-1, a pártoktól távolságot tartók között 87-5. A Fidesz hívei, ha nem is maradéktalanul, de érezhetően pozitívan élik meg a hétköznapokat: 53 százalékuknak az a véleménye, hogy jó irányba mennek az ország dolgai. Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy 35 százalékuk viszont negatívan értékeli közállapotainkat - mutat rá az anyag.

A június 1. és 6. közötti adatfelvétel során az Ipsos 1500 embert kérdezett meg, akik együttesen az ország 18 éves és annál idősebb lakosságát képviselik.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Németh Szilárd elárulta a magyar gasztronómiát, és vétett egy helyesírási hibát

Németh Szilárd elárulta a magyar gasztronómiát, és vétett egy helyesírási hibát

Orbán Viktor, a három nyugati bölcs, meg egy tanmese

Orbán Viktor, a három nyugati bölcs, meg egy tanmese

Windows 7 van a számítógépén? Ne csodálkozzon, ha felugrik rajta ez az üzenet

Windows 7 van a számítógépén? Ne csodálkozzon, ha felugrik rajta ez az üzenet

Megvan Baló György temetésének időpontja

Megvan Baló György temetésének időpontja

Hány négyzetméternyi luxusingatlan jön ki egymillió dollárból Budapesten?

Hány négyzetméternyi luxusingatlan jön ki egymillió dollárból Budapesten?

Tagadta bűnösségét a terrorizmussal gyanúsított szír férfi

Tagadta bűnösségét a terrorizmussal gyanúsított szír férfi