Az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleményében a szövetség úgy fogalmaz: a munkahelyvédelmi akcióterv beismerése annak, hogy a jelenlegi gazdaságpolitika képtelen új munkahelyeket teremteni, ezért kellett "kapkodva, korrekt előkészítés, előzetes hatásvizsgálat nélkül kivetni a pénzügyi tranzakciós illetéket".
Hangsúlyozzák, hogy az új terhet minden munkavállalónak meg kell fizetnie, azoknak is, akiket az "igazságtalan és aránytalan" egykulcsos szja is sújt. Ahelyett veti ki a kormány ezt az adót, hogy bevezette volna a progresszív adózást, amely messze fedezte volna a munkahelymegőrzés akciótervének költségeit - fogalmaz az ASZSZ.
Úgy vélik: a munkahelyvédelmi akcióterv hivatott elterelni a figyelmet az "új Munka törvénykönyve keresetcsökkentő hatásáról, a nagyarányú munkanélküliségről, a valódi párbeszéd hiányáról és a nyögvenyelős nemzeti konzultáció nem éppen sikeres fogadtatásáról".
A tranzakciós illetékről szóló törvényt hétfőn fogadta el az Országgyűlés. Ennek alapján 2013. január 1-jétől illetéket kell fizetni egyebek mellett az átutalások, a beszedések, a postai csekkbefizetések, a készpénzkifizetések és -átutalások, valamint a készpénzfizetésre szóló csekkek beváltása után. Mértéke az illetékalap egy ezreléke, fizetési műveletenként legfeljebb hatezer forint.