Semmit sem mondhatnak az IMF-tárgyalásról a szakszervezetek

Az IMF képviselői találkozót kezdeményeztek a szakszervezetekkel, hogy meghallgassák, miben látják a magyar gazdaság problémáinak gyökerét. Részleteket azonban a megbeszéltek szerint egyik fél sem éárul el az elhangzottakról.

  • MTI MTI
Semmit sem mondhatnak az IMF-tárgyalásról a szakszervezetek

Hat magyarországi szakszervezeti konföderáció vezetőivel tárgyalt az IMF/EU-delegáció szerdán - tájékoztatta Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (Autonómok) elnöke az MTI-t.

Borsik János elmondta: a több mint egyórás megbeszélésen a Magyarországi Szakszervezetek Országos Szövetségét, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumát (SZEF), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülést (ÉSZT) és az Autonómokat az elnökök, míg a Liga Szakszervezeteket és a Munkástanácsok Országos Szövetségét vezető tisztségviselők képviselték.

IMF delegációja a PSZÁF székházban
MTI / Beliczay László

A tárgyalás az IMF/EU-delegáció kezdeményezésére jött létre, de a megállapodás szerint a megbeszélésről részleteket egyik fél sem közöl - jelezte az Autonómok elnöke. Borsik János hozzátette: a megbeszélés tárgyilagos volt.

Az ÉSZT, az MSZOSZ és a SZEF által az MTI-hez eljuttatott közös közlemény megállapítja: "fontosnak tartjuk, hogy a tárgyalásokat előkészítő konzultáció sorában a tárgyaló delegációt érdekelte a magyar szakszervezetek véleménye is. Sajnáljuk ugyanakkor, hogy a magyar kormány nem ugyanígy gondolkodik és cselekszik." 

A Liga Szakszervezetek az MTI-hez eljuttatott közleményben rögzítette: az IMF képviselői kíváncsiak voltak arra, hogy a szakszervezetek miben látják a magyar gazdaság problémáinak gyökerét. A szakszervezetek részéről elsősorban a foglalkoztatásról esett szó - írták.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.