Országszerte az aradi vértanúkra emlékeznek ma

Országszerte rendezvényekkel emlékeznek meg ma a magyar szabadságharc 1849. október 6-án Aradon kivégezett 13 honvédtábornokáról és a Pesten kivégzett Batthyány Lajosról, az első felelős magyar kormány miniszterelnökéről. Október hatodikát a kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította.

  • MTI MTI
Országszerte az aradi vértanúkra emlékeznek ma

A fővárosi Kossuth téren reggel 8 órakor katonai tiszteletadás mellett - Orbán Viktor kormányfő jelenlétében - felvonják, majd félárbocra engedik Magyarország nemzeti lobogóját. A kegyeleti megemlékezés kifejezésére a lobogó egész nap félárbocon marad, majd a gyásznap másnapján vonják le.

Az eseményen közreműködik a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Központi Zenekara, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység. Az ünnepségen Magyarország történelmi zászlói is felsorakoznak a Parlament épülete előtt.

Ezt követően, 9 órakor a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben a Batthyány-mauzóleumnál koszorúzást és megemlékezést tartanak, ahol Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mond beszédet.

Áder János köztársasági elnök a Vas megye Rátóton mond beszédet az aradi vértanúk emléknapja alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen. A Vidékfejlesztési Minisztérium részéről V. Németh Zsolt államtitkár mond köszöntőt.

A Honvédelmi Minisztérium és Gyula Város Önkormányzata közös megemlékezést tart a nemzeti gyásznapon. Az eseményen beszédet mond, majd koszorút helyez el Hende Csaba honvédelmi miniszter.

A kivégzett tábornokokra és Batthyány Lajos mártír miniszterelnökre emlékeznek Debrecenben, Miskolcon, Szegeden és Kaposváron. Megemlékezések lesznek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen is, ahol Csejoszki Szabolcs görögkatolikus parókus mond beszédet. A vértanúkra emlékeznek Fonyódon, Hatvanban is, ahol a helyi polgármesterek tartanak ünnepi beszédet. Az aradi vértanúk tiszteletére Hévízen, Keszthelyen és Csepelen is megemlékezéseket tartanak.

A nemzeti gyásznapon az MSZP XVIII. kerületi szervezete tart megemlékezést a Kiss Ernő honvédtábornok emléktáblájánál, beszédet mond Simon Gádor, az MSZP elnökhelyettese. A megemlékezésen rész vesz az Országos Örmény Kisebbségi Önkormányzat is.

"Az aradi vértanúkért szól a harang..." - címmel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősei előtt zenés emlékműsorral tiszteleg a II. kerületi Öntödei Múzeum, ahol ismét felvirágozzák Gábor Áron rézágyúját.