„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Négy év alatt sem sikerült megfejtenie a rendőrségnek a Budapesten eltűnt francia diáklány rejtélyét, így a nyomozás ma is tart.
Ophélie Bretnacher, aki Erasmus-ösztöndíjjal tanult Budapeste, még 2008. december 4-én tűnt el, holtteste pedig két hónap múlva a Dunából került elő. 2009. február elejétől a nyomozók több száz tanút hallgattak ki, bejelentések tucatjait vizsgálták meg, az olasz és a francia hatóságok együttműködését kérték. Tavaly a francia cserediák olasz udvarlóját kerestették meg az ottani hatóságokkal, és több tucat kérdés megválaszolását kérték.
A nyomozók többek között azt kérdezték az olasz baráttól, Paolótól, hogy Ophélie utalt-e öngyilkossági szándékra, volt-e valamilyen lelki problémája, valamint hogy a fiúnak feltűnt-e valaki a lány környezetében, aki közeledni próbált hozzá például azon a belvárosi szórakozóhelyen, ahol utoljára élve látták - írja a Blikk.
A magyar eljárással párhuzamosan Franciaországban is nyomoznak még Ophélie halála miatt. A francia rendőrök talajmintákat kértek a Duna medréből a Lánchídtól megtalálásának helyszínéig, a Csepel-szigeti öbölig több helyről. A franciák összevetik a mintákat a holttesten talált anyagmaradványokkal, így keresve a választ arra, hogy miként jutott el a test az öbölig.
A család továbbra sem hisz abban, hogy Ophélie öngyilkos lett volna, szerintük az életerős, pozitív gondolkodású, jó fizikumú lányuk sem öngyilkosság, sem baleset miatt nem veszíthette életét. Úgy vélik, hogy a lányt meggyilkolták.
Mint ismeretes, a diáklány eltűnése éjszakáján egy Mikulás-partin vett részt, ahol jó néhány pohár alkoholt elfogyasztott és olasz udvarlójával beszélgetett, aki akkor közölte vele, hogy másnap elhagyja Magyarországot. Ezután a lány gyalog hazafelé indult Budára, ám a Lánchídon eltűnt, táskáját a pesti hídfőnél találták meg. Mikor két hónappal később megtalálták a holttestét a Dunában, találtak rajta külsérelmi nyomokat, de azok a szakértők szerint keletkezhettek a Duna medrében, a vízbe esést követően is.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.