Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 34 éves mosonmagyaróvári férfit, akit november 10-én este, bozótvágóval támadt élettársa gyerekeire, mert azok hangoskodásukkal zavarták közös gyerekük pihenését.
November 11-én értesítette a rendőrséget egy rémült mosonmagyaróvári nő, hogy élettársa előző este bozótvágóval támadt gyerekeire. A férfi egy 60 centiméteres bozótvágó lapjával, a nő előző házasságából született 8 éves kislány fejére ütött, majd az élével a 7 éves kisfiú lábát megvágta.
A brutális férfi, a gyermekei védelmére siető asszony haját megragadta és fejét egy üvegajtóba verte. A kisfiú sérülését kórházban látták el, ahol a nőnek azt kellett mondania, a gyerek a küszöbön esett el.
Az agresszív férfit a rendőrök lakásán fogták el, majd őrizetbe vették. Kihallgatásán azt mondta, azért támadt a nagyobb gyerekekre, mert azok zajongásukkal zavarták 1 éves, a nővel közös gyerekük pihenését.
A 34 éves férfit a bíróság kiskorú veszélyeztetése, az anya és a két gyerek sérelmére elkövetett testi sértés miatt előzetes letartóztatásba helyezte.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.