Médiatanács: ellentmondásos jogi helyzetet alakult ki

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerint ellentmondásos jogi helyzet alakult ki a bíróság döntése nyomán a 95,3 MHz-es frekvencia pályázata kapcsán, amely szerint nincs alakilag érvényes beadvány, a pályázati eljárás mégis eredményes - a hatóság erről a blogján számol be, ahol hétfőn közzétette ügyészségi indítványának harmadik részét is.

  • MTI MTI
Médiatanács: ellentmondásos jogi helyzetet alakult ki

A médiatanács a blogján részletekben teszi közzé a Legfőbb Ügyészséghez eljuttatott indítványát, amely a második legtöbb pontot szerzett Klubrádió pályázatával kapcsolatban született azért, mert a hatóság ellentmondásosnak ítélte az azzal kapcsolatos bírósági döntéseket, és úgy vélte: azok alapján csak jogszerűtlen döntést hozhat. 

A blogbejegyzés az indítvány harmadik része mellett azt is tartalmazza: a hatóság a korábbi bírósági iránymutatásnak megfelelően végzés helyett határozatban mondta ki a pályázatok alaki érvénytelenségét, majd, mivel egyik pályázó sem felelt meg a bíróság által támasztott aláírási követelményeknek, a hatóság a médiatörvénnyel összhangban a pályázati eljárást eredménytelennek minősítette. 

A bejegyzés ismerteti azt is, hogy a bíróság hatályon kívül helyezte a médiatanács e határozatát is, s ezzel előidézte azt az ellentmondásos jogi helyzetet, mely szerint alakilag érvényes pályázat nincs, a pályázati eljárás ugyanakkor mégis eredményes.  "A bíróság szerint tehát, amennyiben minden pályázat érvénytelen, a pályázati eljárást az Mttv. 62. § (2) bekezdése ellenére sem lehet eredménytelennek nyilvánítani” – olvasható az ügyészséghez címzett beadványban. 

A dokumentum szerint a jogi ellentmondás oka, hogy az ítélőtábla a pályázat nyertesére vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezése mellett nem döntött a pályázati eljárás eredményességének megállapítására vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezéséről.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.