Blikk: Bújtatójuk dobta fel a Baunok házaspár gyilkosait

Nem megfelelő embert választottak bizalmasuknak a Baunok-gyilkosság gyanúsítottjai, mert feldobta őket a rendőröknél - írja a Blikk.

  • hvg.hu hvg.hu
Blikk: Bújtatójuk dobta fel a Baunok házaspár gyilkosait

A három férfi, M. Tibor, testvére, M. Béla és H. Szabolcs már akkor szervezte, hogyan adja el a Baunok házaspár két autóját, amikor még meg sem támadták Istvánt és Juliannát. Miután egy éve megölték a házaspárt, és kútba dobták testüket, átadták a 2,5 milliót érő Peugeot 207-est, valamint az 5,5 millió forintos Skoda Octaviát egy autóneppernek.

P. Attila hatszázezer forintot fizetett nekik a két járgányért, ebből 50-50 ezret osztottak szét maguk között, a többit félrerakták. A sikeres autóeladás után M. Tibor és H. Szabolcs Nagytarcsára utaztak, ott érte utol őket M. Béla nevelt fiának telefonja: a férfit bevitték a rendőrök. M. és H. bepánikolt, azonnal tárcsázták bizalmasukat, az autóneppert. Elmondtak neki mindent, P. Attila így tudta meg, hogy ismerősei ölték meg Baunokékat. Innen már könnyen kitalálta, hogy az előző nap átvett, majd szerelőknek továbbadott autók is a házaspáré voltak - írja a Blikk.

P. Attila ennek ellenére segített M.-nek és H.-nak. A két férfit elirányította N. Imréhez, nála húzták meg magukat, majd hét végén a budapesti Pólus Centerben vertek tanyát. Utána jött képbe a társaságon keresztül egy Sulc gúnynevű férfi, aki kivett nekik egy lakást a Péceli úttól nem messze. A lap úgy tudja, a viszonylag biztonságosnak tűnő hajlék 120 ezer forintjukba került két hónapra.

Ám miközben ők berendezkedtek a bujkálásra, P. Attila megegyezett az ügyészséggel, és feldobta haverjait. December 1-jén felhívta Sulcot, hogy árulja el neki a pontos címet. A férfi elmondta, de utána lóhalálában vágtatott védencei­hez, hogy riadóztassa őket: jönnek a zsaruk.M. Tibor és H. Szabolcs villámgyorsan összepakolt és köddé vált. Egészen december 8-ig nem volt róluk hír, de aznap bementek a Nemzeti Nyomozó Irodába, hogy feladják magukat. A rendőrök most azt is nyomozzák, hol töltötték ezt a hetet - írja a lap.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.