A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Bentlakásos rehabilitációs központ épül látássérültek számára Tatán, 1,3 milliárd forintos beruházással.
Az intézmény szakmai felügyeletét a Vakok Állami Intézete látja el - jelentette be szerdán az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális-, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Tatán.
Soltész Miklós elmondta: az utóbbi 80-100 évben nem volt példa ilyen mértékű, vakokat és látássérülteket érintő beruházásra.
A 2014 márciusában elkészülő intézmény a látásukat elvesztő emberek önálló életvitelének kialakítását segíti, valamint velük foglalkozó szakemberek képzési központjának ad otthont.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.