Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A nyomozási bíró kedden további két hónappal meghosszabbította a szlovák nő előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint négy ember halálát okozta augusztusban az M3-as autópályán.
A Budakörnyéki Bíróság nyomozási bírája február 23-ig hosszabbította meg a nő előzetes letartóztatását. Az indoklás szerint a gyanúsított anyagi és családi háttere rendezett ugyan, továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A végzés nem jogerős, mert az ügyvéd fellebbezett – mondta Kende Katalin, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője kedden.
Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője azt mondta: tekintettel arra, hogy a gyanúsított vallomást tett és védekezést terjesztett elő az ittas vezetéssel kapcsolatban, szükséges a szakértői vélemény kiegészítése.
A 35 éves szlovák nő augusztus 21-én hajnalban az M3-as sztrádán a főváros felé tartva belerohant egy autóba, amely a szalagkorlátnak csapódva kigyulladt. Az autó négy utasa közül három bennégett a járműben, míg egy 54 éves, súlyosan sérült asszony ki tudott menekülni, de két nap múlva a kórházban ő is meghalt.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.