Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Miskolci Rádióért tenni akarók közösségét alapították meg civilek pénteken, akik amiatt demonstráltak, mert a Magyar Rádió miskolci regionális stúdiója december 21-én utoljára adott műsort.
"Mi, miskolci polgárok kinyilvánítjuk igényünket, hogy városunknak továbbra is legyen saját, a köz szolgálatát ellátó rádiója, hisszük, hogy a közpénzből fenntartott közszolgálati Magyar Rádiónak ezután is kitüntetett feladata a helyi társadalmak számára a nyilvánosság biztosítása" - mondta Pankucsi Márta jogász-szociológus a rádió szerkesztőségének helyet adó Borsodi Nyomda irodaháza előtt tartott megmozduláson.
Úgy fogalmazott, hogy a demokráciának nélkülözhetetlen feltétele a helyi nyilvánosság működése, "közös ügyeink megvitatásához, az érdemi beleszólást lehetővé tevő információk megszerzéséhez, a döntések számonkéréséhez elengedhetetlenek a helyi médiumok, így a helyi rádió."
Kijelentette, megalapítják az élő Miskolci Rádióért tenni akarók közösségét. Hajnal József, a szerkesztőség korábbi vezetője a demonstráción azt mondta: az interneten szólal meg újfent a Miskolci Rádió.
Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója december 4-én jelentette be, hogy karácsony előtt kezdi meg adását a Dankó Rádió. A klasszikus magyar nótákat és operettslágereket sugárzó csatorna az eddigi Régió Rádió frekvenciáin szól majd, a regionális híradások átalakítása után.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.