„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A kormányoldal júniusra tovább veszített a támogatottságából, miközben a borúlátók aránya újabb "lélektani határt" ért el - derül ki a Medián júniusi felméréséből.
Tíz éve nem látott szintre, 44 százalékra nőtt a pártot választani nem tudók aránya – derül ki a Medián júniusi felméréséből. A választópolgárok mindössze 40 százaléka tartja biztosnak, hogy részt venne a választásokon, így összességében a szavazáson „biztosan” részt vevő és a pártok közül választani is tudó szavazókorúak aránya jelenleg mindössze 30 százalék.
A kormányoldal júniusra tovább veszített a támogatottságából, miközben a borúlátók aránya újabb „lélektani határt” ért el. Az emberek 80 százaléka úgy látja, hogy Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok: bizakodókat szinte csak a kormánypárti szavazók között lehet találni, ám még a fideszesek 40 százaléka is rossz irányt érzékel. A kormány munkájának megítélése az utóbbi hónapban nem változott (100 pontos skálán a meglehetősen alacsony 28 ponton áll), a válaszadók 80 százaléka, és még a Fidesz-szavazók közül is minden harmadik gyengének minősíti a kormányzati teljesítményt.
A kormányban való csalódottság mutatkozik meg a Fidesz támogatottságának alakulásában is: a 2010 nyara óta mért csökkenő tendencia tovább folytatódik. A kormányoldal mögött ma már csak a szavazópolgárok 21 százaléka áll. Eközben a kormányváltás idején mért 23 százalékról mára 51 százalékra nőtt azok aránya, akik állításuk szerint semmiképpen sem szavaznának a Fideszre. A kormányoldal térvesztéséből az ellenzéki pártok továbbra is alig tudnak profitálni.
Komoly átrendeződés figyelhető meg a vezető politikusok népszerűségi rangsorában. Akárcsak az előző hónapban, a listát júniusban is Áder János államfő vezeti, a májusban mértnél valamivel alacsonyabb, 38 százalékos kedveltséggel. Őt két ellenzéki politikus, Mesterházy Attila és Karácsony Gergely követi (34, illetve 33 százalékos támogatottsággal). Orbán Viktor a 2010 ősze óta tartó népszerűségvesztés és az utóbbi hónapban mért 5 százalékpontos zuhanás következtében a rangsor középmezőnyébe süllyedt: a kormányváltáskor mért 68 százalékos támogatottságából mára mindössze 25 százalék maradt.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.