Miért is vannak kordonok a budapesti aluljárókban?

A Blaha Lujza téren, az Astorián és a Corvin negyedben is elkerítették az aluljárók egy részét nagytakarításra és fertőtlenítésre hivatkozva - írta a csütörtöki Blikk, ám a cikk szerint arra nem kaptak választ, mindennek van-e köze a hajléktalanokhoz.

  • MTI MTI
Miért is vannak kordonok a budapesti aluljárókban?

A napilap cikke ismerteti, hogy "Munkaterület, a kordonon belül tartózkodni tilos!" feliratú táblával kerítették el több fővárosi aluljáró egy részét.

A Blikk érdeklődésére a Fővárosi Önkormányzat azt közölte, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. és a BKK Közút Zrt. a budapesti aluljárók rendben tartásával kapcsolatos közszolgálati feladatainak eleget téve folyamatos nagytakarításba és fertőtlenítésbe kezdett. Ennek zavartalan végzéséhez munkaterületeket alakítottak ki, amelyeket lezártak kordonnal és táblákkal.

Az FKF Zrt. vizes takarítási technológiát alkalmaz, amely miatt akár elcsúszhatnának és megsérülhetnének a járókelők, ezért a terület lezárása fokozottan indokolt. A közterület-felügyelet alapfeladata, hogy biztosítsa a közterületi rendet, és segítse a közszolgáltató szervezetek munkavégzési helyszínei­nek biztosítását - tették hozzá.

A Blikk szerette volna megtudni, mely aluljárókban meddig takarítanak, és azt, hogy mindennek van-e köze a hajléktalanokhoz, de kérdéseire nem kapott választ.

A napilap emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság novemberben megsemmisítette azt a rendelkezést, amely szabálysértéssé minősítette a "közterület életvitelszerű lakhatásra való használatát". Tarlós István főpolgármester ezután a Facebookon azt írta: "az aluljárókban a pozitív változások kitapinthatóak voltak, ám a határozattal visszaköltöztették a fedélnélkülieket az aluljárókba" - olvasható a Blikkben.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.