A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Február 9-én értékeli az Orbán-kormány elmúlt évét az Együtt 2014 alapító szervezetei nevében Bajnai Gordon, Juhász Péter és Kónya Péter. A Bajnai Gordon nevével fémjelzett párt megalapítására azonban ekkor még biztosan nem kerül sor – forrásaink szerint a Milla a párttá alakulás későbbre hagyását kérte a Haza és Haladás Egyesülettől és a Szolidaritástól.
Február 9-én biztosan nem alakul meg Bajnai Gordon új liberális pártja, mivel a Milla múlt csütörtöki közgyűlése a párttá alakulás későbbre halasztása mellett foglalt állást.
A hvg.hu úgy tudja: a Milla közgyűlésén 90 százalékos többséget kapott az az álláspont, amely szerint a Millának először saját stratégiáját, többek között szövetségi politikáját kell kidolgoznia, és csak ezt követően lehet szó arról, hogy létrejöjjön az Együtt 2014-ből alakuló új párt.
A közgyűlés kritikát fogalmazott meg az alkotmányosság helyreállításáról szóló ellenzéki egyeztetésekkel, illetve az azon az Együtt 2014 delegációját vezető Bárándy Péter tevékenységével kapcsolatban is, miután a tárgyalások múlt szerdai fordulóján Bárándy összekülönbözött a Milla részéről megfigyelőként jelenlévő Molnár Péterrel.
Az Együtt 2014-et alapító szervezetek párttá alakulását befolyásolhatja az LMP hétvégi kongresszusi döntése és az ökopárt szakadása is. Több, egymástól függetlenül megszólaló forrásból úgy értesültünk, hogy az LMP-ből kiszakadt Párbeszéd Platform nem szándékozik elsietni a tárgyalásokat Bajnaiékkal – mint az egyik kilépő fogalmazott: „az Együtt 2014-nek először el kell döntenie, hogy mit is akar pontosan” –, ehelyett első lépésként a Millával törekszik stratégiai partnerségre.
Mint arról korábban beszámoltunk: az LMP-ből most kilépett politikusok 2012 nyarán egy „új pólus” létrehozását szorgalmazták az ellenzéki térfélen, amely mentes lett volna a 2010 előtt kormányzó erők politikusaitól. Ezt a „pólust” az LMP, a Milla és a 4K! alkották volna, ám októberben a Milla kiszállt a szerveződő szövetségből és Bajnaiékkal, valamint a Szolidaritással megalapította az Együtt 2014-et – a 4K! pedig az LMP „függetlenségpárti szárnyához” hasonlóan nemet mondott az ellenzéki összeborulásra. A Párbeszéd Platform és a Milla esetleges közeledése a nyári stratégiához történő visszatérési kísérletet jelenthet.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.