„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Fotókat közölt Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős miniszter arról, ahogyan ő és az IMF-küldöttség együtt vacsoráznak, miközben cigányzenészek veszik körbe őket. Az IMF és az Európai Bizottság közös delegációja január 16. és 28. között tartózkodott Magyarországon, hogy hagyományos országjelentését elvégezze.
Varga Mihály Facebook-oldaláról származnak azok a fotók, amelyeket a Blikk tett közzé csütörtöki számában. Varga az "IMF látogatás a Kéhliben" címmel töltötte fel az albumot és az abban szereplő képeken a Magyarországon járt IMF-delegáció látható, amint éppen cigányzenészekkel körülvéve vacsorázik. Varga megjegyzése szerint: "Közel két hétig voltak Budapesten, úgy illett, hogy megkóstoljanak valami magyarosat is... No, így kerültünk az óbudai Kéhli Vendéglőbe, ahol egykor Krúdy Gyula ütögette a velőscsontot. Nóta is akadt, köszönet a nemzetközi műsorral bíró zenészeknek. A jelentésen persze az sem segített (vagy lehet, hogy rontott?), amikor egy kollégánk táncba vitte Iryna asszonyt... :)" A Blikk kérdésére a miniszter sajtóirodája azt közölte, hogy a számlát a Varga Mihály saját zsebből állta.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.