Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az iskolák szakmai-pedagógiai autonómiájának helyreállítását vállalják az ellenzéki egyeztetések résztvevői.
Pénteken harmadszor tárgyaltak oktatáspolitikai kérdésekről az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és a Szövetségben, Együtt Magyarországért Párt képviselői. Ezúttal a közoktatás finanszírozásáról, az iskolafenntartásról és a pedagógusok helyzetéről volt szó.
Niedermüller Péter, a DK alelnöke a közösen elfogadott nyilatkozatot idézve újságíróknak elmondta: önkormányzatokra alapozott, kistérségi-járási szinten szervezett, aktív állami részvétellel működő iskolafenntartói rendszert kívánnak létrehozni, szakmai testületek ellenőrzésével. A kormányváltás után azonnal helyre kell állítani az intézmények sokszínűségét, szakmai-pedagógiai autonómiáját - mondta, megjegyezve, biztosítani kell, hogy minden iskolában azonos színvonalú legyen az oktatás.
A DK alelnöke közölte, egyetértettek abban is, hogy az iskolafenntartókat azonosan kell kezelni, ezért elfogadhatatlan, hogy az egyházi intézmények több támogatást kapjanak. Az ellenzéki szervezetek kiálltak a pedagógusbérek fokozatos, differenciált, de gyors ütemű növelése mellett, mondván, ez feltétlenül szükséges ahhoz, hogy vonzóvá tegyék a tanári pályát.
Az MSZP-s Hiller István arról beszélt, hogy az Orbán-kormány el akarja tüntetni a sokszínűséget a magyar iskolarendszerből, egyeniskolákat akar, egyentantervvel.
A volt oktatási miniszter az alapítványi iskolák mellett emelt szót. Bár az alapítványi iskolák az új módszerek kiérlelésében, a hátrányos helyzetű és a kiemelkedő képességű diákok oktatásában is élen járnak, a jelenlegi kormányzat mégis épp hogy csak eltűri őket - mondta, kifogásolva, hogy a kormány a több mint kétszáz alapítványi iskola közül eddig csak hússzal kötött közoktatási megállapodást.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.