szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Átlátszó.hu keddi cikke szerint egy tüntető hallgató arról számolt be társainak és a lap tudósítójának, hogy a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) emberei a metróaluljáróban kapcsolták le, majd körülbelül öt órán keresztül faggatták a VI. kerületi kapitányságon, hogy neveket szedjenek ki belőle.

A hétfőn délután 5 órára bejelentett diáktüntetés előtt nem sokkal a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai jelentek meg az ELTE BTK kampuszán, ahol ismeretlen tettes ellen indított nyomozás miatt diákokat hallgattak ki.

Ennél is tovább mentek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem elsőéves hallgatója, Váradi Nóra esetében, akit az Átlátszó.hu szerint a metróból kiszállva állított meg az NNI civil ruhás munkatársa, akinek a kezében a lány nevét tartalmazó papír volt. Miután bemutatkozott, odalépett hozzá egy másik NNI-s munkatárs, autóba ültették, és kezdetét vette egy nagyjából ötórás kihallgatás a VI. kerületi rendőrkapitányságon. A hallgató az Átlátszó.hu-nak azt mondta, hogy a kihallgatása alatt a nyomozók „neveket akartak hallani”, illetve azt akarták megtudni tőle, milyen hídfoglalásra készülnek a diákok.

Tünetető diákok hétfőn.
©

Váradi nem kapott jegyzőkönyvet a kihallgatásról. A lány szervezőként nem vett részt a hétfői eseményekben, nem kapott információt arról, hogyan találták meg pont őt, pont a kettes metró megállójában - írja a lap.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Négy éven át küld biztonsági frissítéseket készülékeire a Samsung – az öné köztük van?

Négy éven át küld biztonsági frissítéseket készülékeire a Samsung – az öné köztük van?

Vlagyimir Putyin szerint a Nyugat ellenőrzés alá akarja vonni Oroszországot

Vlagyimir Putyin szerint a Nyugat ellenőrzés alá akarja vonni Oroszországot

A Duma Aktuál oltási tervében ajándék vakcina jár az 1 milliárdos bankhitelhez

A Duma Aktuál oltási tervében ajándék vakcina jár az 1 milliárdos bankhitelhez