A Murán is készültséget rendeltek el az árvíz miatt

Letenyénél elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Mura magas vízállása miatt - közölte a Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatósága szerdán a honlapján.

  • MTI MTI
A Murán is készültséget rendeltek el az árvíz miatt

A megáradt folyó, valamint a belvíz a közlekedésben nem okoz fennakadást, Zala megyében minden út járható - ismertette a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóságának ügyeletese.

Egri Gyula, Zala megyei katasztrófavédelmi igazgató korábban arról tájékoztatott, hogy az elmúlt napok esőzései és a korábban lehullott, nagymennyiségű hó olvadása miatt folyamatosan emelkedik a Mura vízszintje. A nagymértékű vízszintnövekedés miatt az éjszakai órákban az árvízvédelmi készültség Letenyénél a hármas fokozatot is elérheti. 

A nagyobb vízutánpótlást Ausztriából és Szlovéniából várják. A magyarországi szakaszon a folyóba ömlő kisebb vízfolyásokon, patakokon az árhullám éjszaka tetőzött, szerda reggelre már lassú apadást tapasztaltak.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.