Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Mérgezésből felgyógyított, Rudolf névre keresztelt parlagi sast engedtek szabadon a Fővárosi Állat- és Növénykert szakemberei a Hortobágyi Nemzeti Parkban csütörtökön.
A műholdas jeladóval is felszerelt állat a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakembereinek közreműködésével térhetett vissza a szabadba Jászboldogháza közelében - közölte az állatkert. A parlagi sas (Aquila heliaca) Magyarországon fokozottan védett faj, eszmei értéke egymillió forint.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben évente mintegy ezer segítségre szoruló állaton, nagyrészt védett madarakon, kisemlősökön, hüllőkön segítenek.
A Magyarországon őshonos, sérült, törött szárnyú, mérgezett, meglőtt, megégett vagy elárvult állatokat leggyakrabban jó szándékú magánszemélyek hozzák be az intézménybe, de gyakran előfordul az is, hogy a nemzeti parkokkal, illetve a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel folytatott együttműködés keretében kerülnek be ilyen állatok.
Amelyik állat egészségét sikerül annyira visszaadni, hogy emberi segítség nélkül is képes a természetben életben maradni, azt élőhelyén, általában természetvédelmi oltalom alatt álló területen szabadon engedik.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.