Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az MSZP elnöke szerint a szabadságot csak az tudja megélni, aki egyáltalán meg tud élni, a szabadság nemcsak jogokat, de biztonságot és lehetőségeket is jelent, ugyanakkor egyre többen vannak, akiknek egyikből sem jut elég - mondta Mesterházy Attila Miskolcon, a szocialista párt március 15-i ünnepségén, Miskolcon, csütörtökön.
Az MSZP elnöke az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 165. évfordulóján úgy fogalmazott: március 15-e jóval több, mint a magyar történelem egyik legfelemelőbb eseményének emléknapja. Mint mondta: "ilyenkor nemcsak emlékezünk a szabadság kivívására, hanem újból és újból ünnepeljük és megéljük magát a szabadságot is.
Ma "szabadságunkat egyrészről a gazdasági lecsúszás és a növekvő elszegényedés, másrészről a magyar demokrácia és a jogállam eltiprásának veszélye fenyegeti" - fogalmazott az MSZP elnöke a miskolci Kossuth szobornál, ahol a hideg ellenére több száz ember gyűlt össze.
Mesterházy Attila kijelentette: 165 évvel ezelőtt a szabadság híveinek szuronyokkal kellett szembenézniük, ugyanakkor ma az ellenfelek fegyvere a populizmus, a nacionalizmus, a megosztás és a félelem. A szocialista politikus úgy fogalmazott: 1848 azt üzeni a mának, hogy a szabadságot és a demokráciát nem elég kivívni, azért mindig küzdeni kell.
"Hát küzdeni fogunk, elszántan, keményen és állhatatosan" - tette hozzá, hangoztatva azt, hogy amíg van joguk a választásra, addig van esélyük a változtatásra. Az MSZP elnöke kijelentette, hogy pártja megerősödött, és egy év múlva, a választások után újra megerősítik a demokráciát és Magyarországot.
Mesterházy Attila arról is szólt, hogy a magyar nép fejlődést és szabadságot akar, igazságos, európai Magyarországot.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.