Ócsai bukta: új pályázatot kell kiírni

Új bérlői pályázatot kell kiírni az ócsai szociális lakóparkra, első körben ugyanis nem sikerült benépesíteni a program nyitányaként emelt nyolcvan házat – írja a Népszabadság.

  • hvg.hu hvg.hu
Ócsai bukta: új pályázatot kell kiírni

Első körben nem sikerült benépesíteni az ócsai szociális lakópark nyitányaként épült nyolcvan házat – közölte a Népszabadság. A lakókat kiválasztó döntőbizottság meglehetősen szűk körből válogathatott, lévén a vártnál lényegesen kevesebben jelentkeztek, ráadásul nagy részük nem felelt meg a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek.

A bérlőkiválasztással megbízott bizottság ezért a múlt héten úgy döntött: új pályázatot kell kiírni. Az eljárást ismét a Magyar Máltai Szeretetszolgálatra bízzák. Az ütemezés azonban sokkal feszítettebb lesz, a nyár végéig le szeretnék futtatni a második kört, hogy az új lakók lehetőség szerint még az őszi iskolakezdés előtt beköltözhessenek – tette hozzá a lap.

A jelenleg futó bérlői pályázat február 15-i beadási határidejére a 170 ezer devizahitel-adósból alig 588 jelentkezett. Ez ugyan a többszöröse az ócsai telep első ütemében épített kapacitásnak, ám eredetileg olyan családokat kerestek, amelyek eléggé motiváltak, és rendelkeznek az új lehetőség megragadásához szükséges képességekkel –– írta a beszámoló.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.