szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bántalmazták a Raoul Wallenberg Egyesület elnökét egy vasárnapi budapesti focimeccsen; Orosz Ferencet többen szidalmazták, majd egyikük eltörte az orrát. Az esetről hétfőn az érintett számolt be az MTI-nek, egy a gyűlöletbeszéd témájában rendezett konferencián.

Fradista szurkolók támadtak rá vasárnap a Raoul Wallenberg egyesület elnökére, Orosz Ferencre a Puskás Ferenc Stadionban rendezett FTC–Videoton-meccsen. Orosz a mérkőzésen szurkolt családjával, ahol többen Mussolinit éltető szólamokat, illetve "Sieg Heil"-t kiabáltak. Orosz Ferenc egy idő után rájuk szólt, hogy hagyják abba, ám ekkor megfenyegették, és "zsidó kommunistának" nevezték.

A meccs végén távozóban két férfi az útjába állt, majd egyikük azt mondta, "csak azért is Sieg Heil", majd másikuk megütötte úgy, hogy Orosz Ferencnek az ütéstől eltört az orra, a mentők nyolc napon túli sérülésekkel szállították kórházba, tudomása szerint a rendőrség hivatalból feljelentést tett az ügyben. Orosz Ferenc hétfőn délelőtt saját felelősségére elhagyta a kórházat, hogy részt vegyen és délután előadást tartson a gyűlöletbeszéd témájában, az ombudsmani hivatalban rendezett konferencián.

Az MTI-nek azt mondta, úgy gondolja, hogy az őt ért atrocitás gyűlölet-bűncselekménynek számít. Szerinte a szervezőknek vagy a rendőröknek a náci szólamokat skandálókat ki kellett volna emelniük a tömegből.

Az egyesület is közleményt adott ki, amelyben mélységesen felháborítónak tartja, hogy " szurkolói szerepkörben" a nyilas és náci söpredék szabadon garázdálkodik. "Követeljük a tettesek elfogását, megbüntetését, illetve szükségesnek tartjuk a további garázdaságok megelőzését" - írják, hozzátéve, hogy az elnök bántalmazása ismételten felhívja  a  figyelmet arra, hogy mielőbb össze kell fogni a demokratáknak a humanista értékek tisztelete és védelme érdekében.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!