Tetszett a cikk?

Ha az Együtt 2014 nem akar közös listát a jövő évi választásokon, akkor jobb, ha Külön 2014-re nevezi át magát - mondta a Városligetben Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány szerint aki finnyáskodik és válogat a "demokratikus ellenzéki erők" között, az nyugodtan kérje felvételét a Fideszbe.

Gyurcsány beszéde nagy részében a "botrányos kormányt" és a "teszetosza ellenzéket" bírálta. Mint mondta: az ellenzéki pártoknak nem azzal kell foglalkozniuk, hogy ki kinek a tyúkszemére lép, hanem arra kéne koncentrálniuk, hogy hogyan tudnak együtt dolgozni.

Gyurcsány szerint az ellenzéki összefogás nem 2-3 párt paktuma kell hogy legyen, hanem az Orbánnal szemben álló minden "demokratikus erő" szövetségének. Gyurcsány szerint az ellenzék erői nem finnyáskodhatnak, "nem a Balatonra megyünk családi nyaralásra". Orbán Viktor leváltásához szerinte Bokrosra, Fodorra, Kunczéra, a DK-ra, Schmuckra is szükség van. "Nem vagyunk barátok, de nem is kell, hogy azok legyünk" - mondta a DK elnöke, aki szerint "aki válogat a demokratikus erőkből, az Orbánnak segít. Aki válogat a demokratikus erőkből, menjen Orbánhoz és kérje a felvételét a Fideszbe".

Stiller Ákos

Gyurcsány szembeszállt az Együtt 2014 azon álláspontjával, amely szerint az ellenzéki pártoknak közös egyéni jelöltekre és külön listás indulásra lenne szüksége. A DK elnöke úgy véli: közös lista kell. Ha az Együtt 2014 nem akar közös listát, akkor Gyurcsány szerint jobb, ha a pártot átnevezik Külön 2014-re. Ha az MSZP nem akar, akkor 2014 után az MSZP lesz a vezető ellenzéki párt.

Gyurcsány a közös ellenzéki kormányfőjelölt mielőbbi megnevezését sürgette. Szerinte ha sokáig kergetőznek az ellenzéki pártok, akkor Orbán Viktornak nevezik a miniszterelnököt. Szerinte egyértelmű, hogy a legnagyobb támogatottságú pártnak kell jelölnie a miniszterelnököt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!