Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Hibás volt az a rostálókészülék, ami két hete könyökből leszakította Aradi Tibor ausztriai magyar vendégmunkás karját – állapította meg a munkaügyi felügyelőség vizsgálata a Blikk szerint.
Hibás volt az a rostálókészülék, ami két hete könyökből leszakította Aradi Tibor ausztriai magyar vendégmunkás karját. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a cégnek súlyos milliókat kell bírságként befizetnie a hatóságoknak, hanem azt is, hogy a magyar munkásnak minden esélye megvan, hogy egy esetleges kártérítési perben kötelezze munkaadóját elégtételre az őt ért baleset miatt – írja a Blikk.
A férfi egy rostálókészüléknél dolgozott egy építőipari törmeléklerakóban, amikor egy kődarab eltömítette a veszélyes masinát. Amikor egy vasrúddal megpróbálta kipiszkálni, a gép hirtelen beindult, és leszakította beszorult karját.
A Kisalföld szerint a vizsgálat azt derítette ki, hogy hiányos volt a gép borítása, és ez idézte elő a balesetet. Aradi pár napon belül világhírnévre tett szert, még a brit sajtó is arról írt, hogy a férfi levágott karjával kocsiba pattant, és húsz kilométert vezetett a kismartoni kórházba.
Ott a biztonsági őr felszólítására engedelmesen parkolási jegyet váltott, és csak ezután jelentkezett kezelésre. Karját az utolsó pillanatban, többórás műtéttel sikerült visszavarrni Bécsben, ahová mentőhelikopterrel szállították. Tegnap osztrák lapok hírül adták, hogy a visszavarrt végtag veszélybe került, és elképzelhető, hogy Aradi mégis elveszíti a karját. Ezt a férfi rokonai a Blikknek tegnap cáfolták.
Mivel Aradi Tibor be van jelentve a munkahelyén, kezelésének költségeit a burgenlandi tb-kirendeltség állja. A rostálókészülék hibás üzemeltetése miatt munkaadója két és fél millió forintnyi munkaügyi bírságra számíthat, cége azonban információink szerint visszavárja a férfit – írja a lap.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.